ALSÓNYÉK

Épített értékeink

Alsónyék talán a legkarakteresebb sárközi falu, itt maradt fenn legnagyobb mértékben az egykori népi építészet jellegzetességeit őrző és bemutató épületállomány, oly mértékben, hogy egész utcák, sőt szinte egy, a modern átépítésektől mentes érintetlen településrész található. 

Összesen 91 objektum áll védettség alatt, melyből egy (a református templom) műemléki védettséget élvez.

Alsónyéken a zártsorúan beépített utcaképek fémjelzik a jellegzetes sárközi településtípust, mely a régi „Falura”, a község központjára jellemző, a falu többi részén, a „Síkon” pedig az oldalhatáron álló beépítési mód jellemző. Apró telkek jöttek létre, melyeket a telek hátsó oldalán befordított beépítéssel igyekeztek minél jobban kihasználni, ezek az ún. L alaprajzú házak. A házak tehát körülölelték a telket egy szűk udvart hagyva.

A meggazdagodásnak köszönhető díszes népi építészet az eredeti lakóhely funkcióját nem bővítette: a házak ugyan óriási méretűek, de a divatos bútorokkal, a viseletekkel és lakástextíliákkal zsúfolt szekrényekkel berendezett szobák inkább „díszszobának” nevezhetőek, egyetlen funkciójuk ugyanis a hivalkodás, a gazdagság bemutatása. Az is előfordult, hogy az óriási méretű háznak csak egyetlen szobáját használta a család vagy egyáltalán nem használták; kihúzódtak a „kisházba” (nyári konyhába).

A zártsorúan beépült házak egyik jellegzetessége a hatalmas méretű zárt kapualj, a terménytárolásra használt padlásterek falain található kis szellőző ablaksor, amely egy tökéletes példája a sárközi építkezés kreativitásának: a rendelkezésre álló kis telken is helyet kell adni a terményeknek, ez esetben a padláson. Egy olyan helyet biztosítva, ahol nem vész kárba az egész éves munkájuk. 

Homlokzatok jellegzetes díszítési módja

A már használatos népi motívumokat (napsugaras dísz, karika, szív) keverték reneszánsz és barokk motívumokkal (meandervonal, rozetta). A német mesterek a gótikából „elcsent” csúcsíves megoldást, a reneszánsz, a barokk kacskaringóit vegyítették a népi motívumokkal. A gótikus csúcsívet az ablakok fölé helyezték. Általánosan elterjedt az a megoldás, hogy a homlokzaton, díszítés gyanánt feltüntetik az építés évét, vagy a férj és feleség monogramját  

A klinkertégla homlokzatépítés egy jól lehatárolható időszakra; a század elejére tehető. Az ilyen homlokzatokat esetenként mázas kerámiával díszítették, az építés évét feltüntetve. Apró telkeken kerítések fölé magasodó górék- nem foglal el sok helyet, megfelelő tárolóhelyként szolgál a takarmánynak.

A tanyákon is megjelennek a faluból jól ismert tornácoszlopok, a sárközi motívumokat mintázó, mértéktartó rátét vakolatdíszek. A tanyák jellegzetes megoldása az L alakú tanya belső könyökében elhelyezett 45 fokban elforduló pinceajtó, mely lezárja a tornácot. Az öreg bútorokkal együtt megindult az idős emberek vándorlása is: ahogyan időközben megindult a polgáriasodás az építészetben, úgy azzal együtt megváltoztak a házbelsők; a népies festett bútorok helyébe a megváltozott környezethez illő bútorok léptek, konyha padlóját, kővel rakták le, az első szoba tisztaszobává lépett elő. Ezek a változások az idősebb emberek számára idegenek voltak, az új körülményekhez nem tudtak alkalmazkodni. Így a házból „kiutált” régi berendezéssel együtt a tanyára mentek és olykor nem csak a szőlőmunkák idejére maradtak...